LIA *POV*
Reggel mikor felkeltem iszonyatosan fájt a hasam és a hátam. Nem volt lent senki, így elmentem a konyhába és ettem egy kicsit. Mikor visszamentem a nappaliba Mark kómásan ült a kanapén.
- Reggelt. - mondtam neki rekedt hangon.
- Neked is. Jól aludtál?
Erre nem válaszoltam csak bólintottam. Nem mondhattam el neki, hogy : Bocs de szar a kanapétok teljesen szétment a hátam. Leültem mellé és csendben meredtünk előre.
- Ma mit fogsz csinálni? - kérdezte kíváncsi tekintettel.
- Hazamegyek átöltözök és elmegyek az orvoshoz. Jaaaa.... és visszaadom a ruháidat.
- Miért mész orvoshoz?
- Háth aaaa...a torkom miatt. Nagyon fájt és ezért. Na és te?
- A srácok hamarosan ideérnek. De biztos, hogy jól vagy?
- Igen! Na de megyek, nem akarok zavarni. Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Meg sem vártam míg köszön kirohantam az utcára. Átmentem a házunkba szerencsére nyitva volt. Ahogy beléptem az ajtón máris jöttek a kérdések. Hol voltál? Kivel voltál? Szóról szóra elmeséltem a történteket. Mondtam, hogy elmegyek orvoshoz a felfázás miatt. Anya rögtön ugrott,hogy nem megyünk orvoshoz. Majd ő kigyógyít belőle. Szerencsére ő ért az ilyenekhez, így tényleg hamar helyre fogok jönni. Azaz remélem... Felmentem a szobámba bekapcsoltam a gépemet és felmentem facebookra. Nem hittem a szememnek. Mark és a "menő" srácok bejelöltek. Percekig hezitáltam de végül elfogadtam. Mikor feleszméltem, valaki rám írt. Azt hittem valamelyik srác, de nem. Egy fenyegető levelet kaptam. Az egyik osztálytársamtól, hogyha nem szállok le Markról akkor rossz vége lesz. Na itt álljunk csak meg. Ki kérte, hogy segítsen? Ki mondta, hogy védjen meg? Ki mondta, hogy törődjön velem? Pfff.... Majd pont én fogok a nyakán lógni. Peersze. Szerintem fordítva lesz. Habár nagyon remélem, hogy nem fog sokáig tartani és leszáll rólam. Kinéztem az ablakomon és láttam, hogy a hét fiú kint beszélget. Ezt a srácok szerintem észre vették, mert egy követ dobtak az ablakomnak. Gyorsan leültem a földre és azon gondolkodtam, hogy mikor láttak meg, hisz csak akkor látnak, ha nagyon magasra néznek. Kinyitottam az ablakom, hátha hallok valamit a beszélgetésből. De apa bejött a szobámba. Ez régen rosszat jelent.
- Szeretnék beszélni veled a tegnap estéről.
- Nincs mit mondjak, semmi nem történt. - feleseltem neki.
- KISLÁNYOM TE CSAK NE FELESELJ! KI TUDJA MI TÖRTÉNT VELED! -üvöltötte képembe.
- NEM TE VAGY AZ APÁM! NE HÍVJ A LÁNYODNAK! SEMMIT NEM TUDSZ RÓLAM! MENJ KI! - üvöltöttem neki.
- Ne haragudj rám. - mondta elcsukló hangon
- AZT MONDTAM MENJ KI! - mondtam neki könnyes szemekkel.
Kiment és óvatosan becsukta az ajtót. Az ablakomhoz rohantam, de amint láttam a fiúk arcát, becsaptam. Bánatomban elő vettem a pengémet és sírva vágtam fel az ereim. Nem szoktam nagyobb vágásokat ejteni, mivel még suliba járok és a tanárok nem nézik jó szemmel. Éppen a vért itattam fel, amikor anyukám megszólalt, hogy vigyem ki a szemetet. Levettem a pulcsim mert iszonyatosan meleg volt. Lementem, de észrevették a kezem és aggódó tekintettel követték a lépteim. Fogtam a szemetet és kivittem a kukába. Még mindig ott voltak és beszéltek valami játékról. Vissza akartam volna menni, de valaki a csuklóm után kapott, mire én kirántottam és az illető felé fordultam. Yugyeom állt előttem higgadt tekintettel. Kérdőn néztem rá, hogy ez mire volt jó? Elkezdte a csuklómat nézegetni, végül felsóhajtott.
- Ezt miért kellett? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Mégis mit?
- Miért vagdosod magad?
- Ahhoz van kedvem, amúgy se szólhatsz bele mit csinálok. Amúgy miért is érdekel?
- Azért mert...... Nem mindegy? Érdekel és kész.
- Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy érdekeljen.
- Igaz, akkor hagyjuk... - és visszament a többiekhez.
Miért érdeklődik ennyire irántam? Eddig észre se vett, vagy ha igen akkor bunkón viselkedett velem, Ezen gondolkoztam, mikor hirtelen elkezdett csörögni a telefonom.
- Igen?
- Mondtam, hogy szállj le róluk kislány.
- Miért zaklatsz?
- Figyelj kislány utoljára mondom el, szállj le a fiúkról főleg Markról! - majd lecsapta a telefont.
Őőőőő...... Mi van? Azért se fogok erre ribire hallgatni. Csak azért is a fiúkon fogok lógni a suliban.
Reggel mikor felkeltem iszonyatosan fájt a hasam és a hátam. Nem volt lent senki, így elmentem a konyhába és ettem egy kicsit. Mikor visszamentem a nappaliba Mark kómásan ült a kanapén.
- Reggelt. - mondtam neki rekedt hangon.
- Neked is. Jól aludtál?
Erre nem válaszoltam csak bólintottam. Nem mondhattam el neki, hogy : Bocs de szar a kanapétok teljesen szétment a hátam. Leültem mellé és csendben meredtünk előre.
- Ma mit fogsz csinálni? - kérdezte kíváncsi tekintettel.
- Hazamegyek átöltözök és elmegyek az orvoshoz. Jaaaa.... és visszaadom a ruháidat.
- Miért mész orvoshoz?
- Háth aaaa...a torkom miatt. Nagyon fájt és ezért. Na és te?
- A srácok hamarosan ideérnek. De biztos, hogy jól vagy?
- Igen! Na de megyek, nem akarok zavarni. Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Meg sem vártam míg köszön kirohantam az utcára. Átmentem a házunkba szerencsére nyitva volt. Ahogy beléptem az ajtón máris jöttek a kérdések. Hol voltál? Kivel voltál? Szóról szóra elmeséltem a történteket. Mondtam, hogy elmegyek orvoshoz a felfázás miatt. Anya rögtön ugrott,hogy nem megyünk orvoshoz. Majd ő kigyógyít belőle. Szerencsére ő ért az ilyenekhez, így tényleg hamar helyre fogok jönni. Azaz remélem... Felmentem a szobámba bekapcsoltam a gépemet és felmentem facebookra. Nem hittem a szememnek. Mark és a "menő" srácok bejelöltek. Percekig hezitáltam de végül elfogadtam. Mikor feleszméltem, valaki rám írt. Azt hittem valamelyik srác, de nem. Egy fenyegető levelet kaptam. Az egyik osztálytársamtól, hogyha nem szállok le Markról akkor rossz vége lesz. Na itt álljunk csak meg. Ki kérte, hogy segítsen? Ki mondta, hogy védjen meg? Ki mondta, hogy törődjön velem? Pfff.... Majd pont én fogok a nyakán lógni. Peersze. Szerintem fordítva lesz. Habár nagyon remélem, hogy nem fog sokáig tartani és leszáll rólam. Kinéztem az ablakomon és láttam, hogy a hét fiú kint beszélget. Ezt a srácok szerintem észre vették, mert egy követ dobtak az ablakomnak. Gyorsan leültem a földre és azon gondolkodtam, hogy mikor láttak meg, hisz csak akkor látnak, ha nagyon magasra néznek. Kinyitottam az ablakom, hátha hallok valamit a beszélgetésből. De apa bejött a szobámba. Ez régen rosszat jelent.
- Szeretnék beszélni veled a tegnap estéről.
- Nincs mit mondjak, semmi nem történt. - feleseltem neki.
- KISLÁNYOM TE CSAK NE FELESELJ! KI TUDJA MI TÖRTÉNT VELED! -üvöltötte képembe.
- NEM TE VAGY AZ APÁM! NE HÍVJ A LÁNYODNAK! SEMMIT NEM TUDSZ RÓLAM! MENJ KI! - üvöltöttem neki.
- Ne haragudj rám. - mondta elcsukló hangon
- AZT MONDTAM MENJ KI! - mondtam neki könnyes szemekkel.
Kiment és óvatosan becsukta az ajtót. Az ablakomhoz rohantam, de amint láttam a fiúk arcát, becsaptam. Bánatomban elő vettem a pengémet és sírva vágtam fel az ereim. Nem szoktam nagyobb vágásokat ejteni, mivel még suliba járok és a tanárok nem nézik jó szemmel. Éppen a vért itattam fel, amikor anyukám megszólalt, hogy vigyem ki a szemetet. Levettem a pulcsim mert iszonyatosan meleg volt. Lementem, de észrevették a kezem és aggódó tekintettel követték a lépteim. Fogtam a szemetet és kivittem a kukába. Még mindig ott voltak és beszéltek valami játékról. Vissza akartam volna menni, de valaki a csuklóm után kapott, mire én kirántottam és az illető felé fordultam. Yugyeom állt előttem higgadt tekintettel. Kérdőn néztem rá, hogy ez mire volt jó? Elkezdte a csuklómat nézegetni, végül felsóhajtott.
- Ezt miért kellett? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Mégis mit?
- Miért vagdosod magad?
- Ahhoz van kedvem, amúgy se szólhatsz bele mit csinálok. Amúgy miért is érdekel?
- Azért mert...... Nem mindegy? Érdekel és kész.
- Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy érdekeljen.
- Igaz, akkor hagyjuk... - és visszament a többiekhez.
Miért érdeklődik ennyire irántam? Eddig észre se vett, vagy ha igen akkor bunkón viselkedett velem, Ezen gondolkoztam, mikor hirtelen elkezdett csörögni a telefonom.
- Igen?
- Mondtam, hogy szállj le róluk kislány.
- Miért zaklatsz?
- Figyelj kislány utoljára mondom el, szállj le a fiúkról főleg Markról! - majd lecsapta a telefont.
Őőőőő...... Mi van? Azért se fogok erre ribire hallgatni. Csak azért is a fiúkon fogok lógni a suliban.
MARK *POV*
-Itt vagyunk. -sóhajtott, majd bekopogott az ajtón. Ahogy beléptünk az ajtón, minden szempár ránk szegeződött, de Natália mit sem törődve ezzel, oda ment a tanárhoz és elmondta, hogy azért késtünk, mert körbe kellett vezetnie, majd miután a tanár rábólintott, elindult a helyére. Akkor jutott eszembe, hogy nekem is le kéne ülnöm valahova, de amikor körülnéztem, láttam, hogy már csak egy hely szabad, ami Natália és egy srác között volt, így hát oda cuccoltam le, aminek Natália szemmel láthatólag nem nagyon örült. Ellenben a mellettem ülő fiúval.
-Hello, Én Jackson Wang vagyok. Jó fejnek látszol, hogy hívnak?
-Szia, Mark Tuan vagyok. Kössz, te is. Amúgy.. Te tudsz valamit Natáliáról?
-Ki az a.. Á, úgy érted Liáról? Hát nem sokat, igazából mindenki utálja, mert nagyon bunkó és visszahúzódó. Nem igazán keresi mások társaságát.
-Á, értem. Ezt én is észrevettem, de szerintem aranyos lány. -erre mindketten Liára néztünk.
-Aranyos? Ő? Öregem, te aztán jópofa vagy. Nem akarsz velünk lógni?
-De igen, miért ne? -válaszoltam, majd kicsengettek.
Szünetekben megismerkedtem az osztály többi tagjával is, mind nagyon kedvesen viselkedtek velem, bár a lányok kicsit nyomulósak voltak. Az órák gyorsan elteltek, de aztán volt még egy plusz tesink amin szabad foglalkozás volt, ezért a fiúk fociztak, a lányok pedig röplabdáztak.
Éppen rúgtam volna el a labdát, amikor egy másik olyan erővel repült a fejemnek, hogy hanyatt vágódtam.
-Jesszusom ez meg ki a frász volt? -dörzsölgettem a kezemmel a fejemet. Amikor látták, hogy elesek mindenki egyből odarohant hozzám, kivéve Lia. Aha. Szóval ő volt. Mekkora erő van ebben a csajban? Áhh, basszus de fáj. Egyszer csak Mimi, az osztálytársam megjelent mellettem.
-Úristen Marko jól vagy? Nagyon fáj? Az a hülye ribi nem tud vigyázni.
-Nyugi Mimi , jól vagyok. És légyszíves ne mondj ilyet Liára.
-Még véded őt, miután így fejbe dobott? Egyáltalán miért véded? Bejön neked, vagy mi?
-Dehogy jön be, egyszerűen csak nem tudom jó szemmel nézni, hogy az osztálytársadra ilyeneket mondasz. -mondtam mérgesen.
Láttam, hogy a tesitanár leszidja Liát, majd megindul felém.
-Mark, jól vagy? Az első napon lesérülsz. Micsoda pech. Ülj le ide a kispadra és óra végéig maradj ott. Reméljük nem esett baja a fejednek. -mondta aggódva.
Elindultam a pad felé, amikor láttam, hogy Lia a terem másik végében megállás nélkül fekvőtámaszozik. Ezek szerint büntetést kapott. Ahhoz képest, hogy lány, elég jól bírja. Pont mikor végzett a fekvőkkel, akkor engedtek el minket. Gyorsan elmentem átöltözni, majd fogtam a deszkámat és elindultam hazafelé.
Mikor hazaértem Démon egyből a nyakamba ugrott.
-Szia haver, milyen napod volt? -nevettem rá, majd elindultam a ház elé, de akkor jutott eszembe, hogy nem zártam be a kaput. Ahogy vissza fordultam láttam, ahogy a szemközti háznál Lia keres valamit a táskájában. De nem találja ezért leül a lépcsőre. Áhá. Szóval elhagyta a kulcsait. Gondoltam odamegyek hozzá, de Démon megelőzött és Lia ölébe ugrott, aki a hirtelen támadás hatására elkezdett sikoltozni. Áh, szóval fél a kutyáktól. Azért sem hívom vissza. Olyan jó nézni , ahogy kiáltozik, hogy szedjem le róla. Egy idő után felállt és kérdőre vont, hogy miért nem szedtem le róla Démont. Mire én csak kiröhögtem.
-Jó volt nézni, ahogy ott szenvedsz vele. Látom félsz tőlük. -mondtam neki egy gúnyos vigyor kíséretében.
-Én nem félek tőlük, csak hirtelen támadást alkalmazott . Amúgy is miért nem hagysz békén és mész be a házatokba? -kérdezte unott hangon. A kis flegma.
-Úgy látom kint rekedtél, nem akarsz inkább átjönni hozzám? Ahelyett, hogy itt ülnél egyedül amíg valaki meg nem érkezik.
-Inkább a halált választanám. -mondta, de pechjére elkezdett szakadni az eső, ezért én megfogtam a kezét, felrántottam a földről és húzni kezdtem magam után a házunk felé.
-Na gyere, ne makacskodj, nem hagyom, hogy bőrig ázz.
-De én itt tökéletesen ellennék, ha békén hagynál.
-De nem hagylak, úgyhogy gyere!
-De hagyni fogsz, mert sikítozni fogok!
-Állok elébe. Az esőtől senki nem fogja meghallani.
-Nem nagyon izgat amit mondasz. -mondta, majd beleharapott a kezembe és visszaült a lépcsőre.
-Hát jó, te tudod. Majd szólj ha elkezdesz fázni. -nem tudom miért de nagyon ideges lettem és berohantam a házba.
Tíz perc múlva láttam, hogy egy öt fős csapat áll meg Lia előtt, majd hallottam, ahogy Lia sírva ordítozik, hogy hagyják békén. Gondolkozás nélkül kirohantam, majd megmondtam nekik, hogy jobb ha lelépnek mert hívtam a rendőrséget. Persze erre azonnal eliszkoltak.
Mikor közelebb léptem Liához felismert és egyből a nyakamba borul, mire én átöleltem és megnyugtattam, hogy most már minden rendben van, majd felkaptam az ölembe, bevittem a házunkba.
-Letehetsz, tudok járni és nem vagyok könnyű. -mondta szipogva.
-Viccelsz? Pehely könnyű vagy. -mondtam és leültettem a kanapéra.
-Ömm... Köszi, hogy megmentettél. De most már nem akarok zavarni, már itt sem vagyok.
-Héé. Maradj. A szüleim délutánosok ezért holnap délben érnek haza. Nem akarok egyedül lenni.
-Hívd át Jacksont. Én megyek vissza az ajtó elé. - mondta, majd felállt és épp elindult kifelé, de én megfogtam a csuklóját és magamhoz rántottam.
-Már későre jár és ilyen viharban nem kérem meg, hogy jöjjön át. És mi az, hogy visszaülsz az ajtó elé.
-A szüleim a városban ragadtak, így csak holnap jönnek haza.
-Aludj nálunk. Nyugodtan aludj a szobámban, én majd alszom a kanapén.
-Jó lesz nekem a k-kanapé.
Végül beleegyeztem és megágyaztam neki, csináltam neki vacsorát miután megette elment fürdeni, de mivel nem volt pizsamája, adtam neki egy pulcsit és egy nadrágot. Amikor felvette, nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen aranyosan áll neki a pulcsim. Majd lefeküdt a kanapéra és nem sokkal később el is aludt. egy ideig még ott álltam és néztem, ahogy alszik, majd én is lefeküdtem aludni.
Reggel amikor felkeltem, leültem a kanapéra. Elég kómás voltam, mert nem sokat tudtam aludni az éjjel.
Nemsokára Lia is felébredt.
-Reggelt. -mondta rekedt hangon.
-Neked is. Jól aludtál?
Nem válaszolt, csak bólintott, majd elkezdte dörzsölgetni a hátát. Én mondtam, hogy aludhat a szobámban...
-Ma mit fogsz csinálni? -kérdeztem.
- Hazamegyek átöltözök és elmegyek az orvoshoz. Jaaaa.... és visszaadom a ruháidat.
- Miért mész orvoshoz?
- Háth aaaa...a torkom miatt. Nagyon fájt és ezért. Na és te?
- A srácok hamarosan ideérnek. De biztos, hogy jól vagy?
- Igen! Na de megyek, nem akarok zavarni. Szia! -mosolyt erőltetett az arcára, majd kiviharzott.
Nem sokkal később megjöttek a srácok.
Éppen az udvaron beszélgettünk, amikor Liáéktól kiabálást hallottunk. Mivel nyitva volt az ablak, mindent szóról szóra hallottunk.
- Szeretnék beszélni veled a tegnap estéről.
- Nincs mit mondjak, semmi nem történt.
- KISLÁNYOM TE CSAK NE FELESELJ! KI TUDJA MI TÖRTÉNT VELED!
- NEM TE VAGY AZ APÁM! NE HÍVJ A LÁNYODNAK! SEMMIT NEM TUDSZ RÓLAM! MENJ KI! - üvöltötte Lia.
- Ne haragudj rám. - mondta elcsukló hangon
- AZT MONDTAM MENJ KI! -ismételte Lia.
Kis idővel később Lia kivitte a szemetet, de mivel meleg volt, levette a pulcsiját, és akkor megláttuk a karján lévő vágásokat. Már ment volna be, de akkor Yugyeom utána szaladt és a csuklója után kapott.
Lia csak kérdőn nézett rá.
- Ezt miért kellett? - kérdezte aggódó tekintettel Yugyeom Liától
- Mégis mit?
- Miért vagdosod magad?
- Ahhoz van kedvem, amúgy se szólhatsz bele mit csinálok. Amúgy miért is érdekel?
- Azért mert...... Nem mindegy? Érdekel és kész.
- Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy érdekeljen.
- Igaz, akkor hagyjuk... - mondta Yugyeom, majd vissza jött hozzánk. Egyből letámadtam, hogy mit akar Liától, mire mindenki meglepetten nézett rám. De még mielőtt reagálhattak volna hallottuk, hogy Liának csörög a telefonja.
Mivel kihangosította a telefonját mindent hallottunk.
- Igen? -szólt bele a telefonba Lia.
- Mondtam, hogy szállj le róluk kislány. -mondta egy másik lány.
- Miért zaklatsz? -kérdezte Lia.
- Figyelj kislány utoljára mondom el, szállj le a fiúkról főleg Markról! -mondta a másik lány majd lecsapta a telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése